2019. június 21., péntek

Az elmúlt napokban megismertem valakit. Egy jo fej embert akivel egy kicsit jol tudtam érezni magam. De az egyik nagy hibam miatt elrontottam. Elkuldtem neki a linket hogy ha akarja olvassa el. De szerintem nem fogja. Ezen a ponton ez már mindegy. Elrontottam mert nem voltam tekintettel arra hogy mire kért ez szintén az én hibám. Meg az is hogy a türelem nem tartozik az erősségeim közé. Ezt a tulajdonságot meg fejlesztenem kell nagyon. De azon leszek hogy sikeruljon, foggalmam sincsen mennyi időbe telik, de türelmesnek kell lennem. De azt írta nekem hogy kedves, hagyjuk. Meg hogy martirkodok. Pedig mint mar egy elozo bejegyzésben irtam.  Nagyon sok ember nem szokta meg az hogy kedves is tud lenni valaki. Talan emiatt voltam mindig is különc. Mindig meg tudtam látni az emberben a jót. Meg ha önmagukban ők nem is. Nekem is vannak rosz napjaim nálam a tegnapi is pont ilyen volt. De hiszek abban hogy ha két ember együtt van es szeeretik egymást, amit szerintem sosem tapasztalok meg, akkor együtt sokkal könnyebb azokon a dolgokon keresztül menni amit eléjük sodor az élet. A Rudolf című musicalban hallottam egy nagyon jo mondatot. Ami a következő.: Az elet egy kegyetlen jatszma, erre mondja Mária hogy szerelemben nem az. Hiszek ebben. Es remélem hogy egyszer megtalasztalom
Nah szóval. 😊 Sokat gondolkodtam az utóbbi időben, és az a véleményem hogy azok a férfiak akik nálam fiatalabbak a többség még keresi a párját vagy trófeavadászok. De aki velem egy koru vagy legalábbis nagyjából csak szakítás után van. Azok képesek hónapokig a sebeiket úgymond a különböző csajokkal, nőkkel nyalogattatni. Ez lehet furán hangzik de igy gondolom. De a férfiak nem egyszerűek, de mi nők sem. Elkepesztően nehéz az en koromban megtalalni azt akivel jol is érzem magam de elfogad vagy legalábbis próbál elfogadni olyannak amilyen vagyok. Tisztában vagyok vele hogy változtatnom kell jo pár dologban. De! Igyekszem rajta lenni hogy ez sikerüljön. Csak nem egyszerű. Sokszor próbálom az embereknek megtalalni a jó oldalát. Van akinek van van akinek nincsen. A legnagyobb hibám az talán hogy ha megismerek valakit akkor az újdonság varázsa miatt sokat irok itt ott. De ha tényleg szeretnék komoly kapcsolatot akkor ezen sürgősen változtatni kell. Marpedig komolyan gondolom. Szóval ez vagyok én, egy abszolút nem egyszeru eset. 😊 De igyekszem.

Nah akkor folytassuk

Hol is hagytam abba? :-) Már tudom is :-)
Az első tapasztalatok a szerelemről. Örülök azoknak akik fiatalon tudják már, hogy mi az igaz szerelem. Sajnos én nem vagyok ilyen szerencsés. Mind e mellett az, hogy én ezt megtaláljam az nem lesz egyszerű mert önmagamat sem ismerem még annyira plusz nem tartozom az egyszerű  esetek közé. De az a véleményem hogy amig nem vagyunk valamennyire is elégedettek magunkkal nem fogjuk megtalálni a majdnem felhőtlen boldogságot. Szerintem egy kapcsolat sem tökéletes, mert ha az lenne akkor nem lennének veszekedések olyan pedig nincs, hogy soha egy veszekedés sincsen. Például a nagyszüleim nagyon szerették egymást. De az elmúlt hónapokban rájöttem dolgokra. A férfiakba sok minden nincsen belekódolva, mint például az őszinteség vagy a kedvesség. De az egész neveltetes kérdése. Van akit úgy nevelnek hogy ez a két tulajdonság legalább valamennyire meglegyen. Viszont az életben amilyen hatások érik az embereket az is sokat formálja a jellemet. Talán túl kedves vagyok ehhez a világhoz. Viszont engem még így neveltek. Nem tagadom sok negatív hatas ért engem is. Kisebb nagyobb sikerrel de meg őriztem a kedvességemet. Sokak szerint ha egyik pillanatról a másikra kedves velük valaki azt nem tudják hova tenni. Mert nincsenek hozzá szokva. Sok hibám van ezzel tisztában vagyok. Ahogyan azzal is hogy hajlamos vagyok arra hogy az emberek idegein táncoljak. De én ilyen vagyok. Ha valaki igy képtelen elfogadni az az ő baja. Meg jelentkezem sziasztok

2018. július 11., szerda

első tapasztalatok

Sok filmet láthatunk már ami a szerelemről szól. Csak az a baj hogy amit eddig megtapasztaltam ebben a témában rá kellett jöjjek hogy sajnos a fele sem igaz. Szerettem szerelmesnek lenni, de túl sokszor megütöttem már a bokámat emiatt, hogy túl hamar estem szerelembe. Hiszek benne hogy létezik!  Csak még nem talált rám, jelenleg azt érzem soha nem is fog. De az is lehet hogy tudat alatt én nem akarom hogy rám találjon. Az emberekben való csalódások sokadikán vagyok túl. A legelső kapcsolatomban a kb. 10 évvel ezelőtt volt, akkor estem először abba a hibába hogy hamar elárultam, hogy mit érzek iránta. Eleve a megismerkedésnél is már furcsa volt az egész. Ezt úgy értem, hogy nem egy tipikus ismerkedős helyen találkoztunk, hanem egy olyan helyen ahol az emberek maximum barátokat keresnek és még véletlenül sem mennek bele párkapcsolatba. De! Megörültem annak hogy valaki úgy érdeklődik irántam ahogyan ő tette. Sőt meg is lepődtem de nagyon ! Eleinte minden olyan szép volt és jó, de végül megmutatta nekem az élet milyen ember is ő valójában. Nagyon nehezemre esett kilépni abból a kapcsolatból. Nem azért, mert olyannyira szerettem volna hanem azért mert örültem annak, hogy van valakim aki "szeret" furcsa volt nekem. De történt valami ami miatt megváltozott róla az akkori véleményem. Nem láttam más választást csak azt hogy szakítsak vele, és ugyan vártam vele mert azt hittem tudok változtatni a dolgok alakulásán. De végül szakítás lett belőle. Akkor nagyon bántam. ma már nem. Mert rájöttem idővel hogy jobb hogy annak vége lett.

pár óra és folyt. köv. :-)

2018. július 10., kedd

Rajongás vagy szelrelem ?

Tudjátok sok híres ember van akit szeretünk de mit s szeretünk benne? Azokat amiket véghezvitt? A hangját? Azt hogy jól néz ki? Nem ismerhetjük őket igazán, amíg ők ezt meg nem engedik. Itt Magyarországon ahol én élek van valaki akinek a hangját is nagyon szeretem, azt ahogy a kedvenc színdarabomban az egyik szerepet alakítja le a kalappal előtte nagyon jó abban amit csinál. A múlt héten koncerten voltam annak a zenekarnak a koncertjén amiben ő benne van. Mondhatni nagy rajongója vagyok. Először egy sorozatban láttam. Több olyan dolgot szeretek benne, első sorban a hangját, nagyon  jól énekel. Abban a sorozatban amiben láttam egy kedves és aranyos srácot alakít, de a morcos és kicsit kegyetlen oldalát a darabban mutatta meg. Viszont élőben meg nagyon kedves. Az sem utolsó dolog hogy jól néz ki. De nem fogom elárulni ki az elég ha én tudom. Mindaz amit most leírtam az az, hogy miért bírom őt. De ez semmilyen szempontból nem nevezhető szerelemnek, hiszen személyesen nem  ismerem nem tudom mik a  jó és rossz tulajdonságai, hogy milyen ha ideges vagy hogyan lehet kihozni a béketűrésből csak úgy szimplán bírom amit csinál ennyi. nemsokára jelentkezem egy újabb bejegyzéssel

sziasztok
A Szerelem nehéz dolog sok minden van amit szeretünk valakiben. De ez mégsem ugyanaz. Azt viszont biztosan tudom hogy még soha nem voltam úgy isten igazából szerelmes. így a pontos válaszra még nem jöttem rá. De lehet ennek a bizonyos fogalomnak magyarázata, nem hiszem. Sok féle fazonnal találkoztam életem során. Furcsábbnál furcsábakkal is. De egyikkel sem volt meg olyannyira kémia amennyire szerettem volna. Lehet hogy egy ideált kergetek, de szeretnék egyszer egy olyan társat találni akiben bízhatom, aki megértő, kedves és ami a legfontosabb szeret úgy ahogyan vagyok. Talán ez olyan lehetetlen lenne? Majd kiderül remélem. :-)

Jó éjt Mindenkinek
Egy nehéz kérdéssel indítok. Mi is a szerelem valójában? Nos mindenkinek más jelent arra rájöttem. Nekem talán azt hogy nem csak a kölcsönös vonzalom hanem a szenvedély és a bizalom is kell hozzá. A bizalom kialakulásához mind tudjuk idő kell. Nem szabad sürgetni semmit ezt már megtanultam, csak nehéz betartani :-). De én is ahogyan szerintem mindenki vágyunk a szerelemre. Emlékszem amikor kicsik vagyunk gyerekek akkor is létezik szerelem csak nem olyan mint felnőttként. A gyerekszerelem más, meg ártatlan. De ahogyan egyre idősebbek leszünk rájövünk hogy ez egyáltalán nem olyan egyszerű mint azt gyerekfejjel hittük. Nekem is volt már pár kapcsolatom, mindegyiknél azt hittem, hogy olyan nagyon szerelmes vagyok. Túlságosan beleéltem magam az egészbe és mindig nagyot koppantam. Rájöttem hogy ezt sem szabad, görcsösen azt akarni hogy jó legyen és akarni azt a kapcsolatot. Görcsösen megváltoztatni a rosszat, mert ahhoz hogy másképp legyen úgyis ketten kellenek.